Gyermekkori sebekbe rejtett lehetőségek

Okés, ez egy picit hosszúra sikerült… Javaslom, hogy egy finom kávé vagy tea társaságában olvasd el és hagyj rá minimum 10 percet. Sokat írok mostanában a Social Media oldalaimon az első 3 életév fontosságáról és arról, hogy az akkor történtek hogyan hatnak ki a felnőtt mindennapjainkra. Nem véletlenül.

Aki már évek óta követi az Instagram oldalamat, az talán emlékszik rá, hogy az egyik műhelymunkámat a Prenatális és Posztnatális anya-magzat és anya-gyermek kapcsolatról, kötődésről írtam, a diplomámat is ebből a témából védtem. Ez a műhelymunka arról szólt, hogy milyen érzelmi-lelki kapcsolat mérhető a születés előtt és után az anya és gyermeke között.

Édesanyaként, számomra ez egy nagyon időszerű és fontos téma lett, aztán ahogy elkezdtem beleásni magam és az önfejlesztésben is eljutottam egy szintre ráeszméltem, hogy bizony ez nemcsak anyaként fontos téma, de az önmagunk megismerése szempontjából is, így elkezdtem másképp átgondolni a tanulmányaimat és egészen más megvilágításba helyezni mindazt, amit addig tanultam. Telt múlt az idő, az anyai megértésem és megélésem is megérkezett mellé és így születnek ezek a posztok.

Egy gyermek feje hátulról lefényképezve egy nyugalmas búzamezőn.

Na de mégis miért ilyen izgalmas ez?

Már magzati korban is érzékeljük a környezetet, édesanyánk érzései jelentős hatást gyakorolnak ránk. Legtöbb esetben az alapján mérjük fel a külső körülményeket, hogy anyukánk milyen érzéseket érez iránta, hogyan reagál, esetleg fél, megijed, elborzad vagy boldog, kiegyensúlyozott a szituációban és könnyed.

Egy gyermek számára létfontosságú az életben maradás, ennek pedig a kulcsa az anya evolúciósan. Mivel beszélni még nem tud sem a magzat, sem a kisbaba, így az agyának azok a területei válnak fejlettebbé, amik azért felelősek, hogy a környezettel kommunikálni tudjon. Ilyen a Limbikus rendszer többek között, ami az agy érzelmi központja.

Szoktuk is mondani, hogy „figyelj, mert leveszi a gyerek az igazságot, nem hülye!”

Nos ennek a mondásnak is ez az alapja, ugyanis a gyermek nagyon élesen látja azt a non-verbális és verbális kommunikációnkból, hogy mi zajlik valójában. Látja ha valami nem stimmel és annak megfelelően reagál. Ezért van az, hogy hiába nyugtatjuk a kicsit, amíg mi meg nem nyugszunk, ő sem fog. Érzékeli azokat a mimukai változásokat, hangtónusokat, rezdüléseket, testtartásokat, amik egy-egy érzelemhez kapcsolódnak. Mindezek mellett pedig „össze van kötve anyával” egész hosszan, így anya érzéseit is megéli. Ez eredetileg ahhoz kapcsolható, amit fentebb írtam, hogy az életben maradási ösztön készteti arra, hogy átvegye az anya érzéseit, reakcióit, hiszen így tud olyan helyzetekben is megfelelően reagálni, amiket ő még nem tud felmérni, felfogni, átgondolni.

Mivel az anyát tekinti a gyermek (vagy első számú gondozóját) a legfontosabb személynek, a legmegbízhatóbb referenciának és annak az illetőnek, akit leutánoz, akitől a legtöbbet tanul, az, hogy az anya hogyan reagál egyes helyzetekben, döntő fontosságú.

Mi volt régen?

Ha visszanézünk a történelemben sok nehézséget, háborút, éhínséget, rengeteg változást láthatunk a boldogság és biztonság mellett, amik a gyereknevelésre is hatással voltak. Régen a ház körül falun mindenkinek megvolt a maga munkája életkornak megfelelően, így a gyerekek egész kis kortól jártak állatokat etetni hajnalban, trágyát lapátolni amikor nagyobbacskák voltak és napszámba, földekre kapálni. Egészen addig pedig igyekeztek úgy megoldani az ellátásukat, hogy közben a háztartást, földeket és a család többi részét is kiszolgálják. Nem volt még sem tárcsás mosógép se bluetooth/internetes kapcsolat vezérlésű mosogatógép, mosógép, robotporszívó, nyomtató, hűtő, fagyasztó, stb. Magyarul rengeteg idő ment el az otthoni munkákkal, amiket ma „láthatatlan munkaként” szoktunk emlegetni. Ebben a mindennapos körforgásban, ha még az állatok, kert részt is hozzászámoljuk, nagyon kevés figyelem, megértés jutott egy átlag anyától az pici gyerekeknek, akiket leginkább a nagyobbak neveltek. Természetesen kivétel volt akkor is, mindig is, szerencsére. De mi most az átlagot nézzük.

Ez úgy hatott a gyermek fejlődésére, hogy gyorsan megtanulta, hogy önállónak kell lenni, hogy mit várnak el tőle pontosan hogyan és mikor. Azt is gyorsan megtanulta, hogy ha a feladat nincs teljesítve, akkor annak következménye van és ugye nem arról beszélünk, hogy 1 hét mobiltelefon nélkül, hanem sokkal inkább arról, hogy jól elverték, leszidták, fülön ragadták, megbüntették. Nem hibáztathatóak érte. Hol volt még a mindennapi embernek elérhető akkoriban az éppen kibontakozó Pszichológia Tudomány? Hol volt nekik türelmük mindig minden esetben türelmesnek lenni, ott nem voltak nagy bevásárlóközpontok? Így sok esetben az egész család életben tartása függött attól, hogy mindenki precízen elvégzi-e a feladatát. Ez pedig nehéz teher.

Mi a helyzet manapság?

Ez az évek során odáig szelídült, hogy rákiabálnak a szülők a gyerekre, esetenként elcsattan egy-egy pofon. Szelídült, de még mindig nem eléggé. Az ideális ugyanis az lenne, hogy…. de ideális nincs, az anyai állandó bűntudat így is hatalmas, még akkor is, ha szent elköteleződésünk, hogy a gyermeket válaszkészen neveljük és türelmesek vagyunk hozzá, kedvesek, empatikusak és szeretetteljesek, miközben határozottan állítunk határokat.

…és itt már el is csúszunk a banánhéjon….

ugyanis a kemény nevelésnek köszönhetően nem tanultunk meg olyan fontos, a mai jóléti társadalomban elengedhetetlen fontosságú kvalitásokat, hogy határállítás, hallgatás, kiállni önmagunkért, kiállni másokért, asszertivitás, mindennapok türelmessége, egyenes és transzparens kommunikáció akár a párkapcsolatunkban, akár egy bulin, akár a gyerekkel, akár munkában.

Jó, de most ezzel mit kezdjek?

  • Olvass utána ezeknek akár blog cikkekben, akár könyvekben, lényeg, hogy tudományosan megalapozott helyeken. (pl Pszinapszis, Mélylevegő Projekt, Almási Kitti, Én)
  • Hallgass róla videós anyagokat, tájékozódj
  • Csinálj végig ingyenesen elérhető programokat, kihívásokat a témában
  • Fejleszd önmagad
  • Olvass gyermeknevelési könyvet azzal a szándékkal, hogy a benned élő gyermekkel is kapcsolódhass
  • Csináld meg az Instagrammon elérhető Kapcsolódás a Belső gyermekemmel vezetett meditációmat
  • Kérj segítséget segítő szakembertől és dolgozzátok át a témát fókuszáltan.

Mi a jó hír?

A mi szüleink valószínűleg már tudatosabban és válaszkészebben neveltek minket, mint anno eleink a felmenőinket. Valószínűleg már több generációról generációra átöröklődő titok is kiderült, trauma is feldolgozódott, de ezeknek mindig érdemes akár mélyebben is utánajárni, hogy minél kevésbé befolyásolják a mindennapi döntéseinket és megéléseinket.

Legjobb hír pedig az, hogy mi már felnőtt emberek vagyunk és bizony dönthetünk úgy, hogy feltérképezzük a hozott batyut és helyre tesszük a legó darabokat, vagyis megdolgozzuk magunkat, egyre könnyedebbé és boldogabbá válunk.

Mi már nem fogjuk az anyukánkra hárítani a felelősséget vagy apukánkra, hanem tudatosítjuk, hogy ez van és terápiás folyamaton megdolgozzuk.

Mi már nem így neveljük a gyereket, hanem sokkal sokkal több szabadsággal, idővel, kényelemmel és emiatt jóval több türelemmel, hiszen jóléti társadalomban élünk, ezt ne felejtsük el. Mindig van mit csinálni, de nem mindegy, hogy bedobom a ruhát a gépbe, teszek mosószert, bekapcsolom, kiveszem, teregetek és később elrakom vagy pedig kiviszem, , patakban sulykolóval és hamuval kimosom, átmosom és kifőzöm, aztán teregetem ki és rakom el!

Csodás időszak ez, ahol hatalmasat lehet fejlődni és ezt a szintlépést átadni az utókornak, beépíteni az életünkbe vagyis pontosabban átáramoltatni az életünkön és szebb, jobb, boldogabb életet élni egy szebb, jobb, boldogabb világban. Ez a szebb, könnyedebb élet pedig a MOST!

Picture of Viki

Viki

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Viki

Nehéz teher az önfejlesztés?

Nehéz teher az önfejlesztés? Biztos vagyok benne, hogy Te is tapasztaltad már meg azt, hogy milyen nehéz érzés az, hogy ‘és már megint nekem kell

Viki

Az öngondoskodó reggeli rutin

Ki akarod alakítani a tökéletes reggeli rutinodat és unod már, hogy amit próbálsz nem működik? Akkor ezt a bejegyzést Neked írtam.

Érdekelnek a legújabb bejegyzések? 

Értesülj első kézből!

Kategóriák
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.