Rohanó és bonyolult világunkban elkerülhetetlen a stressz. Hiába érezzük úgy néha, hogy kismamaként egy buborékban élünk teli színekkel, a világ körülöttünk időről-időre helyet kér magának és utakat nyit a buborék belsejébe. Ezeken a csatornákon viszont a sok szépség és boldogság mellett olykor árnyak is bejutnak, melyek valamilyen módon feszültséget kelthetnek bennünk. Sőt olyan is van, hogy egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll a világunk és a káoszban keressük a kiutat, miközben a határidőnaplónk be van táblázva.
Várandósság alatt testünket egy másik emberi lénnyel osztjuk meg, aki a mi általunk bevitt és feldolgozott táplálékok, ásványi anyagok és vitaminok által alkotott étlapról válogatva elégíti ki szükségleteit. Ő egy parányi biztonsági játékos, aki már azzal, hogy megfogan, hatalmas kockázatot vállal, így nem csoda ha az első rizikós időszak leteltével már nyugalomra vágyik egészen a születés életet megváltoztató pillanatáig. Számára a tápanyagok mellett a különböző egyéb szekrétumok is elérhetők, melyeket a szervezetünk készít, annak ellenére, hogy odabenn, a saját kis világában védve van. Ilyenek például a stresszhormonok, melyek az anyai-magzati vérkeringést elválasztó gáton is átjutnak. Ezek az anyagok a picit is frusztrálttá teszik, már életének korai szakaszában megéli a stressz különböző fokozatait, mely állapot, ha sokáig fennáll, tartós változásokat okozhat a gyermekben.
Ilyen esetben előfordulhat, hogy a pici hiperaktív lesz, tehát túlmozgásos, akit nehéz pár percnél tovább lekötni valamivel és imád szaladozni. Más esetben előfordulhat, hogy hamar mutat a kívülről érkező veszélyforrások (ismeretlenek, új hely/helyzet) és ingerek esetén szorongásos reakciót (bezárkózik, elbújik anya mögé, látszik, hogy fél, esetleg meg sem mukkan), mely esetenként idősebb korában is megmaradhat, hiszen már pocaklakóként is azt tanulta, hogy az élet veszélyeket rejt s stresszes, félelmetes.
Leendő anyukaként szinte elkerülhetetlen, hogy időnként megéljük a stresszt, de az rajtunk áll, mennyire engedjük be a pszichénkbe, „felhúzzuk magunkat” vagy „megbirkózunk vele”. Elvégre ez a biológiában ismert Canon-féle vészreakció lényege is, hogy üss vagy fuss, mint a jelenség másik neve is mutatja. Jelen esetben az előbbi azt jelenti, hogy bizonyos eszközökkel, technikákkal újra nyugodt állapotba kerülünk és útjába állunk annak, hogy a stressz elhatalmasodjon rajtunk. Utóbbi itt ennek az ellenkezőjére utal, hogy engedjük, hogy az érzések uralmuk alá hajtsanak és még esetleg tovább is hergeljük magunkat.

Ha az első utat választjuk, és a nyugalomra törekszünk, úgy hasznosak lehetnek számunkra a következő módszerek:
Szerencsére az internet világában számtalan lehetőségünk van tanulni, böngészni, így a stresszkezelési technikák is képezhetik egyik célcsoportunkat. Gyermekünk is érzékeli, amit mi, így rajtunk is áll, hogy számára – a lehetőségekhez mérten – nyugodt és biztonságos környezetet teremtsünk már az anyaméhben.